II. világháború – az igazi recept úton Amerikába a kommunizmus árnyékában
A II. világháborúban Budapest óriási veszteségeket szenvedett, Európa egyik legerősebben bombázott városa volt, a Zwack gyárat is porig rombolták. 1945-ben a Zwack család a romok között, két helyiségben látott újra munkához. Ezzel egyidejűleg hozzákezdtek a gyár újjáépítéséhez, modernizálásához is. Mire teljes egészében visszaállították a háború előtt állapotot, a gyárat 1948 őszén – kártalanítás nélkül – államosították. A kommunizmus előretörése veszélyes időszak volt Magyarország ipari elitje számára.
Zwack János felrakta fiát, Pétert egy, a jugoszláv határ felé tartó vonatra, és egyikük sem tudta, hogy látni fogják-e még egymást valaha. A fiatal Zwack Péter a határ előtt leszállt és gyalog menekült tovább, éjszaka gyalogolt, nappal elrejtőzött és aludt, így ért el Olaszországba, a trieszti kikötőbe. Édesapja nem sokkal ezután kalandos körülmények között, egy szovjet katonai teherautó sofőrjét megvesztegetve, egy felfordított olajoshordó alatt utazva hagyta el az országot, mellényzsebében mindössze egyetlen dologgal, az Unicum receptjével.
Béla és felesége úgy döntöttek, hogy itthon maradnak. Bélát munkásként alkalmazták a Zwack gyárban, ahol az Unicum gyártását felügyelte. Az Unicum eredeti receptjét természetesen nem árulta el, egy hamis receptet adott át. Később feleségével együtt vidékre deportálták, mint oly sok más „osztályidegent” abban az időben. János és fia, Péter Olaszországban találkoztak ismét, innen hajóztak tovább az Egyesült Államokba, ahol Ellis Islandon hontalan menekültként internálták őket. Ezt követően Zwack Péter édesapjával New Yorkban telepedett le, itt csatlakozott hozzájuk később édesanyja, Vera is. Az ötvenes évek közepén Zwack Bélának és feleségének sikerült Olaszországba emigrálnia, ahol megkezdték az igazi Unicum gyártását, és kereskedelemi vásárokon bemutatva vezették be az italt országszerte.