Jelen dokumentum a Zwack Unicum Nyrt. mint adatkezelő által, a termékvisszahívás kapcsán folytatott adatkezeléseiről ad tájékoztatást.
-
Jelen dokumentum célja
A Zwack Unicum Nyrt elkötelezett amellett, hogy élelmiszeripari vállalkozásként eleget tegyen a hazai és Európai Uniós jogszabályi kötelezettségeknek, valamint az önkéntesen vállalt irányítási rendszer szabványok követelményeinek, mindezzel elősegítve a megfelelő fogyasztói- és partneri bizalomra méltó, minőségi termékeket előállító élelmiszeripari működést.
Élelmiszeripari vállalkozásként a Zwack Unicum Nyrt. köteles nyomonkövetési- és termékvisszahívási rendszert működtetni annak érdekében, hogy a vállalat a már érdekkörén kívül lévő, de általa előállított és / vagy forgalomba hozott élelmiszert haladéktalanul és időben ki tudja vonni a piacról, amennyiben az nem felel meg az élelmiszerbiztonsági követelményeknek.
Jelen, Adatkezelési Tájékoztató elnevezésű dokumentummal információt adunk egy esetleges termékvisszahívás folyamatáról, továbbá tájékoztatást nyújtunk azzal kapcsolatban, hogy a partnereinktől bekért, kizárólag termékvisszahívás esetén használt, az intézkedésre jogosult közvetlen elérhetőségét biztosító személyes adatait a Zwack Unicum Nyrt. hogyan kezeli. Ennek érdekében kérjük, hogy figyelmesen olvassa el jelen Tájékoztatónkat.
Jelen tájékoztató keretében felhívjuk a figyelmét arra, hogy a termékvisszahívási folyamathoz bekért értesítési adatok bizonyos személyes adatainak a kezelésével jár, mely adatkezelések során a Zwack Unicum Nyrt. az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.), továbbá a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelet (2016. április 27.) által előírtakkal (a továbbiakban: Rendelet, GDPR) összhangban jár el, melyről e dokumentum ad részletes tájékoztatást.
-
Az Adatkezelő
A Honlapon közzétett adatok kezelője a Zwack Unicum Nyrt. mint adatkezelő (a továbbiakban: Zwack, Adatkezelő):
A Zwack bejegyzett székhelye: 1095 Budapest, Soroksári út 26. Nyilvántartó bíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Cégjegyzékszám: 01-10-042048 Adószám: 10795044244 Email cím: adatvedelem@zwackunicum.hu Központi telefonszám: +36 1 456-5200 -
Termékvisszahívás
A Zwack Unicum Nyrt. kereskedelmi partnerei felé haladéktalanul termékvisszahívást kezdeményez, amennyiben
- a vállalat úgy véli, vagy okkal feltételezi, hogy az általa előállított és /vagy forgalomba hozott – időközben saját érdekkörén kívül került – termék nem felel meg AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 178/2002/EK RENDELETE (2002. január 28.) 14. cikkben részletezett élelmiszerbiztonsági követelményeknek.
- a hatóság a vállalatot konkrét termék visszahívására határozatban kötelezi.
Társaságunk Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 16.§ előírásainak eleget téve nyomonkövethetőségi eljárást és ahhoz kapcsolódóan dokumentációs rendszert működtet, amelynek eredményeként mind a termékbe beépülő anyagok, mind pedig az adott késztermék tételből vásárló, szerződött partnerek árufogadó (bolt) mélységig beazonosíthatók. A megrendelések fogadása és a kiszállítás elszámolása az SAP vállalatirányítási rendszerben történik, ahol szerződött partnereink adatait is nyilvántartjuk. Az SAP-ból adott késztermék tételre listázhatók a terméket vásárolt árufogadók (termék-értékesítési lista).
A Zwack Unicum Nyrt. árufogadó szinten a vevőtörzsbe rögzíti a partnertől kapott, termékvisszahívás esetén illetékes döntéshozó/intézkedésért felelős közvetlen elérhetőségét biztosító adatokat, úgy mint: e-mail cím és telefonszám. Ezek az adatok egy termék-értékesítési listához bármikor hozzárendelhetők.
Amennyiben a vállalat vezetősége termékvisszahívásról dönt, úgy vállalatunk a vevőtörzsben, termékvisszahívás céljára tárolt elérhetőségeket hozzárendeli az adott termék tétel értékesítési listájához és az ott szereplő elérhetőségek (telefonszám, e-mail cím) mindegyikén értesíti partnereit az Ügyfélszolgálat közreműködésével a termékvisszahívás okáról, a konkrét tételt azonosító adatokról, a boltszinten megtenni szükséges intézkedésekről, valamint a visszaszállítás módjáról és ütemezéséről.
Társaságunk a nyomonkövetési- és termékvisszahívási rendszerének naprakészen tartása érdekében évente több alkalommal próba termékvisszahívást is végezhet, ennek keretében ellenőrzi a SAP rendszer megfelelő működését, a vevőtörzs adatok és elérhetőségi adatok rendelkezésre állását. A próba termékvisszahívást az irányítási rendszerek működésének igazolásaként dokumentáljuk, szükség esetén a tanúsító szervezetnek az irányítási rendszerek tanúsítása és felülvizsgálata során bemutatjuk.
A termékvisszahíváshoz bekért közvetlen elérhetőségi adatokat (e-mailcím, telefonszám) kétévente vizsgáljuk felül a vevőnyilvántartásban szereplő jövedéki és működési engedélyek számának ellenőrzésével egyidejűleg, postai úton kiküldött adategyeztető lap partnerek általi visszaküldésével. Visszaküldés előtt az adategyeztető lapon az adatokat le kell ellenőrizni, helyes adatok esetén változatlanul jóváhagyva; módosuláskor a javított adatokkal ellátva kell aláírni és cégpecséttel ellátni.
A hatóság Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. 35.§ (3) d. pontja alapján ellenőrizheti többek között a vállalatunknál bevezetett nyomonkövetési- és termékvisszahívási rendszerek megfelelőségét. Ennek keretében adatokat és információkat kérhet be, mint például: forgalmazási-, nyomonkövetési dokumentáció, amely egyenértékű az SAP-ból kinyerhető termék-értékesítési listával.
Tájékoztatjuk, hogy egy esetleges termékvisszahívás azzal, hogy a döntésre / intézkedésre jogosult közvetlen elérhetőségi adatait használjuk az értesítés során szükségszerűen az Ön, mint Érintett személyes adatainak kezelésével jár. Kifejezetten felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Zwack a termékvisszahíváshoz csupán a külön erre a célra, árufogadóhoz rendelt elérhetőségi adatok: e-mailcím és telefonszám, mint személyes adat megadását kéri.
Az adatkezelés célja:
a törvényben meghatározott termékvisszahívási rendszer működtetése, egy esetleges termékvisszahívás során a partnernél árufogadó (bolt) szinten az ügyben a döntésre / intézkedésre jogosult közvetlen és időben gyors értesítésének biztosítása az elérhetőségi adatok által.
Az adatkezelés jogalapja: – jogos érdek
Az érintettek személyes adatait az Adatkezelő a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja alapján – a törvényben meghatározott termékvisszahívási rendszer működtetése, egy esetleges termékvisszahívás során a partnernél árufogadó (bolt) szinten az ügyben a döntésre/intézkedésre jogosult közvetlen és időben gyors értesítésének biztosítása, mint – jogos érdeke alapján kezeli.
Az Adatkezelő a jogos érdekhez, mint jogalaphoz kötődő érdekmérlegelési tesztet elkészítette, annak során az adatkezelés jogszerűségét megállapította, a tesztet erre irányuló kérés esetén az érintettek rendelkezésére bocsátja.
A kezelt adatok köre:
termékvisszahívásban döntésre / intézkedésre jogosult telefonszáma és e-mail címe.
Az adatok megőrzésének ideje:
A Zwack a bekért adatokat a partnerrel fennálló szerződéses kapcsolata végéig őrzi meg, azzal, hogy a szerződéses kapcsolat fennállása alatt az adatokat kétévente felülvizsgálja, a változásokat átvezeti.
Az adatkezelés helye:
az adatkezelő székhelyén található informatikai eszközök, és irattár.
Az adattárolás módja:
elektronikus, és papír alapú.
Adattovábbítás:
szükség esetén az ellenőrző hatóságoknak, Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. 35.§ (3) d. pontja alapján.
Adatfeldolgozó:
a panaszkezelés során megvalósuló adatkezelésekkel kapcsolatban adatfeldolgozó igénybevételére nem kerül sor.
Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei:
egy esetleges termékvisszahívás esetén a közvetlen értesítés, a gyors és hatékony piaci reagálás nem lehetséges.
-
Adatbiztonság
A Zwack tiszteletben tartja a személyes adatok biztonságára vonatkozó előírásokat, így mind az Zwack, mind az arra jogosult adatfeldolgozó megteszi mindazokat a technikai és szervezési intézkedéseket, és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek az Infotv., továbbá a GDPR titoktartásra, és az adatkezelés biztonságára vonatkozó szabályainak érvényre juttatásához szükségesek.
A Zwack az általa kezelt adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés, sérülés ellen.
A Zwack az adatkezelései során megőrzi
- a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult;
- a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét;
- a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök.
A Zwack megfelelően védi az informatikai rendszereit és hálózatait egyaránt a számítógépes csalások, kémkedés, tűz és árvíz, továbbá vírusok, a számítógépes betörések ellen. Az üzemeltető a biztonságról szerverszintű és alkalmazásszintű védelmi eljárásokkal gondoskodik. A Zwack megfigyeli a rendszereit annak érdekében, hogy minden biztonsági incidenst rögzíthessen, és bizonyítékkal szolgálhasson minden biztonsági esemény esetében. A rendszermegfigyelés ezen kívül lehetővé teszi az alkalmazott óvintézkedések hatékonyságának ellenőrzését is. A Zwack által alkalmazott információ védelmi intézkedések betartását, az általa igénybevett adatfeldolgozókkal kötött szerződések rendelkezései alapján megköveteli és ellenőrzi.
-
Érintettek jogai, és jogérvényesítés
Minden, az Érintett által a Zwack rendelkezésére bocsátott személyes információnak minden szempontból valósnak, teljesnek és pontosnak kell lennie.
Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a kötelező adatkezelések kivételével – törlését, visszavonását, élhet adathordozási-, és tiltakozási jogával az adat felvételénél jelzett módon, illetve az adatkezelő fenti elérhetőségein.
Tájékoztatáshoz való jog:
A Zwack megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére, a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben említett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa.
A tájékozódáshoz való jog írásban a jelen tájékoztató 2. pontjában megjelölt elérhetőségeken keresztül gyakorolható. Az érintett részére kérésére – személyazonosságának igazolását követően – szóban is adható tájékoztatás.
Az érintett hozzáféréshez való joga:
Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől információt kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon: az adatkezelés céljai; az érintett személyes adatok kategóriái; azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket; a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama; a helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás joga; a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga; az adatforrásokra vonatkozó információ; az automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár. Személyes adatok harmadik országba vagy nemzetközi szervezet részére történő továbbítása esetén az érintett jogosult arra, hogy tájékoztatást kapjon a továbbításra vonatkozó megfelelő garanciákról.
A Zwack az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az érintett rendelkezésére bocsátja. Az érintett által kért további másolatokért az adatkezelő az adminisztratív költségekhez igazodó, észszerű mértékű díjat számíthat fel. Az érintett kérelmére az információkat Zwack elektronikus formában szolgáltatja.
Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.
Helyesbítés joga:
Az érintett kérheti a Zwack által kezelt, rá vonatkozó pontatlan személyes adatok helyesbítését és a hiányos adatok kiegészítését.
Törléshez való jog:
Az érintett az alábbi indokok valamelyikének fennállása esetén jogosult arra, hogy kérésére a Zwack indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat:
- személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
- az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
- az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre;
- a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
- a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
- a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.
Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges: a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából; a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából; a népegészségügy területét érintő, vagy archiválási, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, közérdek alapján; vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.
Az adatkezelés korlátozásához való jog:
Az érintett kérésére a Zwack korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül:
- az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, a személyes adatok pontosságának ellenőrzését;
- az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
- az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
- az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.
Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.
A Zwack az érintettet az adatkezelés korlátozásának feloldásáról előzetesen tájékoztatja.
Adathordozáshoz való jog:
Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa.
Tiltakozás joga:
Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges adatkezelés, vagy az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Tiltakozás esetén az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha azt olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak. Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, az érintett jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon a rá vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik.
A személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése elleni tiltakozás esetén az adatok e célból nem kezelhetők.Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást:
Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené. Nem alkalmazható a fenti jogosultság, ha az adatkezelés
- az érintett és az adatkezelő közötti szerződés megkötése vagy teljesítése érdekében szükséges;
- meghozatalát az adatkezelőre alkalmazandó olyan uniós vagy tagállami jog teszi lehetővé, amely az érintett jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek védelmét szolgáló megfelelő intézkedéseket is megállapít; vagy
- az érintett kifejezett hozzájárulásán alapul.
Visszavonás joga:
Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.
Eljárási szabályok:
Az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet a GDPR 15–22. cikk szerinti kérelem nyomán hozott intézkedésekről. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható.
A határidő meghosszabbításáról az adatkezelő a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet. Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, a tájékoztatás elektronikus úton kerül megadásra, kivéve, ha az érintett azt másként kéri.
Ha az adatkezelő nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy az érintett panaszt nyújthat be valamely felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.
A Zwack a kért információkat és tájékoztatást díjmentesen biztosítja. Ha az érintett kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, az adatkezelő, figyelemmel a kért információ vagy tájékoztatás nyújtásával vagy a kért intézkedés meghozatalával járó adminisztratív költségekre észszerű díjat számolhat fel, vagy megtagadhatja a kérelem alapján történő intézkedést.
Az adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat az általa végzett valamennyi helyesbítésről, törlésről vagy adatkezelés-korlátozásról, akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölték, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az érintettet kérésére az adatkezelő tájékoztatja e címzettekről.
Az adatkezelő az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az érintett rendelkezésére bocsátja. Az érintett által kért további másolatokért az adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel. Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, az információk elektronikus formátumban kerülnek rendelkezésre bocsátásra, kivéve, ha az érintett másként kéri.Kártérítés és sérelemdíj:
Minden olyan személy, aki Rendelet megsértésének eredményeként vagyoni vagy nem vagyoni kárt szenvedett, az elszenvedett kárért az adatkezelőtől vagy az adatfeldolgozótól kártérítésre jogosult. Az adatfeldolgozó csak abban az esetben tartozik felelősséggel az adatkezelés által okozott károkért, ha nem tartotta be a jogszabályban meghatározott, kifejezetten az adatfeldolgozókat terhelő kötelezettségeket, vagy ha az adatkezelő jogszerű utasításait figyelmen kívül hagyta vagy azokkal ellentétesen járt el.
Ha több adatkezelő vagy több adatfeldolgozó vagy mind az adatkezelő mind az adatfeldolgozó érintett ugyanabban az adatkezelésben, és felelősséggel tartozik az adatkezelés által okozott károkért, minden egyes adatkezelő vagy adatfeldolgozó egyetemleges felelősséggel tartozik a teljes kárért.
Az adatkezelő, illetve az adatfeldolgozó mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt előidéző eseményért őt semmilyen módon nem terheli felelősség.Adatvédelmi hatósági eljárás:
Az érintett a személyes adatainak kezelésével kapcsolatban panaszt nyújthat be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz
Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Székhely: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11. Levelezési cím: 1374 Budapest, Pf. 603. Telefon: +36 1 391-1400 Fax: +36 1 391-1410 E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu Honlap: http://www.naih.hu Bírósághoz fordulás joga:
Az érintett a jogainak megsértése esetén, a panasz benyújtásától függetlenül, az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el.
-
Kapcsolatfelvétel
Amennyiben a Felhasználó kapcsolatba kíván lépni a Zwackkal, ezt, az adatkezelő adatait tartalmazó, a tájékoztató 2. pontjában meghatározott elérhetőségeken keresztül teheti meg.